A 17-18. században Latin-Amerikába kivándorló magyarok főként jezsuita szerzetesek voltak, akik elsősorban hittérítő tevékenységet folytattak az amerikai kontinensen. A legtöbben Peruban és Argentínában járultak hozzá munkájukkal a helyi lakosok és a korabeli élet fejlődéshez, és hagyták ott nyomukat az utókor számára. A vallási tanításon kívül jelentős munkát végeztek az orvostudomány, az építészet és a földrajzi kutatások területén is. Többen tanítottak kollégiumokban, egyetemeken. A magyar szerzetesek legfőbb érdemei közül kiemelkedik a limai katedrális földrengés utáni újjáépítési tervének elkészítése, az első argentin nyomda megalapítása, a paraguayi pestisjárvány leküzdése és a mate tea főzetének leírása. Nemcsak a helyi kultúra fejlődését mozdították elő a jezsuita szerzetesek, hanem a magyarok latin-amerikai világról alkotott képét is szélesítették, színesítették a helyi közösségekről és a távoli vidékekről készült feljegyzéseikkel. A jezsuita rend feloszlatását követően a magyar hittérítők egy része hazatért, másik része a latin-amerikai országokban maradhatott, de előfordult, hogy bebörtönözve kellett leélniük életük hátralevő részét.