Mohalyi Lederer Yolanda

(1906-1978) Festő, az absztrakt művészetek úttörője Brazíliában. Az erdélyi születésű művésznő Nagybányán, majd a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán tanult festészetet. 1931-ben érkezett São Paulo-ba, ahol festészetet tanított. Megismerkedett Lasar Segall litván származású festőművésszel, aki nagy hatással volt a munkásságára és bevezette őt a brazil kortárs művészek körébe. Ezt követően Rino Levi építész felkérte, hogy az általa tervezett Capela do Cristo Operário falaira fessen freskókat. Első saját kiállítását 1945-ben nyitotta meg, majd 1958-ban megkapta a Leirner-díjat. Műveinek középpontjában az ember áll, rajtuk keresztül elevenítve meg a legfontosabb társadalmi problémákat, mint például a Munkanélküliség (1931). 1963-ban a VII. São Paulo-i Nemzetközi Biennálén megkapta a legjobb festőnek járó díjat. (Brazília)

Menü

Főoldal

Navigáció